Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek 3.

2013.08.02

 Mentovics Éva: A LEGDRÁGÁBB ANYUKÁNAK

Ezernyi kis apró jellel 
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat, 
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett 
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt, 
szivárvány a rét felett, 
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is, 
nem kellene más nekem, 
azt kívánnám századszor is, 
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom: 
Te vagy nekem a legdrágább 
Anyuka a világon!

Áldás

Ahány virágszál van
Ott künn a határban,
Ahány fényes csillag
Nyári éjszakában,
Oly sok évig éljen
Anyám boldogságban.
Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon.

Áldd meg Isten

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére? 
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.

Édesanyám

Ha mosolygó arcod nézem,
Hogyha forró csókod érzem,
Tudom szeretsz édesanyám,
Szeretlek én is igazán.
Ég felé száll imádságom,
Ami jó van a világon,
Amit remél, kíván szíved,
A jó Isten mind adja meg.
Legyen örömökkel telve
Életednek minden perce.

 

Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna
Én azt is megkeresném,
Ha csak egy csillag gyúlna
Fényét ide vezetném.
Ha csak egy madár szólna,
Megtanulnék a hangján,
Ami csak szép s jó volna
Édesanyámnak adnám.

Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!

Az édesanyám

Drága jó édesanyám,
Tavasz van a világon,
Nap süt le a földre,
Madár szól az ágon.
Szívünk világában
Szintén szép tavasz van,
Szeretetnek napja
Fürdeti sugárban.
Tele van a szívünk
Szép madárénekkel,
Légy megáldva hosszú
És boldog élettel.

 

Ébresztem a napot,
hogy ma szebben keljen,
Édesanyám felett
arany fénye lengjen.
Ébresztem a kertet,
minden fának ágát,
bontsa ki érette
legszebbik virágát.
Ébresztem a rigót
s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik
legvígabb énekét.
Ébresztem a szívem,
forróbban dobogjon,
az én édesanyám
mindig mosolyogjon.
 
Rezdülések
 
Régen, mikor apró voltam,
csöppnyi, mint egy magocska,
érezted, hogy veled vagyok,
s becézgettél gyakorta.
 
Szíved hangja megnyugtatott,
ott lüktetett felettem,
azt mesélik, ezer csillag
tündökölt a szemedben.

 
Gyakran, mikor hozzád bújok,
s újra hallom lágy dalát,
érzem, amint egész lényed
édes öröm járta át.

 
Mintha selyem cirógatna,
úgy simít meg két kezed,
meséiden elszunnyadva
szárnyra kél a képzelet.

 
Nem kell, csak egy félszeg mosoly,
rögtön tudod, mit kérek…
kerek Földön nincsen mása
a te tortád ízének.

 
Úgy érzem, hogy nem csak anya,
angyal vagy te, drága kincs.
Bárhogy legyen, bizton tudom,
jóságodnak párja nincs.
 
Mentovics Éva:
A legdrágább anyukának 

Ezernyi kis apró jellel 
tudattam, hogy létezem. 
Számlálgattad a napokat, 
vajon mikor érkezem? 

Később aztán ágyam mellett 
álmot hozott szép dalod. 
Hogyha néha nyűgös voltam, 
karod lágyan ringatott. 

Mint napfény a fellegek közt, 
szivárvány a rét felett, 
úgy hinted szét éltet adó, 
melengető fényedet. 

Akárhányszor születnék is, 
nem kellene más nekem, 
azt kívánnám századszor is, 
mindig, mindig légy velem. 

Kezemben e kis virággal 
tiszta szívből kiáltom: 
Te vagy nekem a legdrágább 
Anyuka a világon.
 
Hajnaltájban napra vártam,
hüs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyüjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hult a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbevette,
sürü könnyem lecsókolta,
kedves szóval, lágyan mondta:
,,Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.
 
Székely Magda: Kirándulás esőben
 

Kirándulunk vasárnap
apu, anyu meg én,
fejünk fölött faágak,
a lombon enyhe fény.

Már csokrom is van jó nyaláb,
és magyaráz apu,
ez a zsálya, az meg szarkaláb,
s az ott útilapu.


Letelepszünk a padra,
és megterít anyu,
van minden, tészta, alma,
sült hús meg savanyú.

Egyszerre csak zeng, elborul,
nagy felhő már az ég,
és csöppre csöpp kopogva hull,
pattog a buborék.

De nem áztunk meg a padon,
egy csöpp se hullt oda,
tetőtől talpig szárazon
értünk mégis haza,

mert egy esőkabátban,
az erdő közepén,
elfértünk mind a hárman,
apu, anyu meg én.

Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid. 

Csorba Piroska: Mesélj rólam


Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

 

Vass-Várkonyi: Piros rózsa, fehér rózsa 

Piros rózsa, fehér rózsa 
egy csokorba összefogva, 
karjaimban alig fér el, 
alig győzöm öleléssel. 

Vedd el tőlem, édesanyám, 
harmat csillag bársony szirmán. 
Nap csókolta, szél ringatta, 
kicsi lányod szívből adja. 

 

Várkonyi Katalin: Dallal és virággal 

Kinyílott a rózsa 
Anyák ünnepére 
Illatos csokorra 
Bőven jut belőle. 

Aki értünk annyit 
És oly szívesen fáradt 
Dallal és virággal 
Köszöntjük anyánkat. 

 

Túri Éva: Édesanyám

 

Édesanyám vrdd a csokrot,

s ráadásul ezt a csókot!

Szívem telve szerettel,

élj sokáig, hogy nevelj fel.

Élj skáig, számos évig,

Boldogságban véges-végig.

 

Gazdag Erzsi: Ringató

 

Ring, ring,
ring a nád.
Nádon ring a fészek.
Nádirigó kisfia,
aludj, álmodj szépet!

 
Du-du,
szól a szél.
Szól a szél dudája.
Elaludt a kisrigó.
Alszik nád és a tó.
Alszik, alszik minden.
Aludj te is, Kincsem!
 
zene: Gerendás Péter vers: Barak László 

Altatódal

Aludj karomban 
aludj nyugodtan 
álmodj szépet 
virágos rétet 
gyöngyöket 
labdát 
kirakós kockát 
suttogó erdőt 
rózsszín kendőt

aludj kislányom 
fátyol az álom 
királyfi hozza 
szívedet kincsem 
bearanyozza.
 

Gyulai Pál: Édesanyám nevenapján

Keresek virágot
Pirosat, fehéret,
Bokrétába kötöm,
S odaadom Néked.

Nem is kívánok én
Érette egyebet,
Csak, hogy Édesanyám,
Ölelj meg, csókolj meg.

Piros rózsa, fehér rózsa,
Egy csokorba összefogva
Karjaimban alig fér el,
Alig győzöm öleléssel.

Vedd el tőlem édesanyám,
Harmat csillog bársony szirmán.
Nap csókolta, szél ringatta,
Kicsi lányod szívből adja.

 

Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám! 
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak 
is van édesanyja. 
Reggel mikor felébredtem 
az jutott eszembe, 
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe. 
Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten, 
Te is sokat fáradoztál 
évek óta értem. 
Kimostad a ruhácskámat, 
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni 
kevés lenne ez a nap. 
Köszönöm, hogy olyan sokat 
fáradoztál értem, 
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.

Janicsák István: Feleselő

- Jössz játszani? - Nem megyek.

- Fára mászni? - Nem merek.

- Árkot ásni? - Nem lehet.

- Kútba nézni? - Leesek.

- Messze menni? - Elveszek.

- Táncot járni? - Szeretek!

- Kivel járod? - Teveled.
 
 
Színes szárnyú kis madárka csicsergi az ágon,
Tarka szegfű mosolyog a meleg napsugáron.
Virág, madár, s az én szívem őszintén kívánja:
Édes anyát a jó Isten éltesse, megáldja
 

Donászi Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.
Kinyillott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.

 

Szeresd édesanyádat

Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.

 


Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék, 
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék, 
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék, 
aranynappal, ezüst holddal, 
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes 
dalt fütyülő csöpp rigócskád, 
eged is: szépséges 
aranynappal, ezüstholddal, 
beragyogom életedet csillagokkal.

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára,
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.
S azt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon.

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet, 
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy 
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár, 
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna, 
a válladra szállna.

 

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban, 
amit anyák napján 
mondani akartam.

Anyám

Anyám könnye fürösztgetett
Ha az élet beszennyezett.
Az öröme napsugár volt,
Rajta volt az egész égbolt.
Az o nyelve, anyanyelvem,
Az én élő örökségem,
Édesanyám én szeretlek,
S ma is szívből köszöntelek.

ÁLDD MEG ISTEN

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?

Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére? 

Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.

És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.

 József Attila: Nem tud úgy szeretni


Nem tud úgy szeretni a világon senki

Mint az édesanyám tud engem szeretni.

Akármit kívántam megtette egy szóra,

Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,

Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.

El nem tűrte volna ő azt semmi áron,

Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,

Magát nem kímélte, csak értem aggódott.

Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében

Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,

Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.

Lássak a szemében boldog örömkönnyet,

Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Rákos Sándor:Nagymama

A nagymama hétpettyes gumilabda.
A nagymama ide ugrik, és oda ugrik.
A nagymamának egyik lába itt, a másik a piacon,
a harmadik a boltban, negyedik a rendelőben,
ötödik az óvodában, hatodik a fakamrában,
hetedik a...., nyolcadik a...., és így tovább,
és így tovább, nem is értem: honnan van ennyi láb?
A nagymama nyúlszemmel figyel.
A nagymama nyúlfüllel fülel.
A nagymama mikor alszik is, ébren van.
A nagymama mindenütt - még ahol nincs is, ott van.
 
ÉDESANYÁM SZEME

Olyan a te szemed,
Mint a nap az égen,
Őrködve kíséri
Minden kis lépésem.

Ragyogó sugarat
Szór minden utamra -
Őrködő szemedet
Felhő ne takarja.

Jóságos két szemed
Őrizőm, oltalmam:
Mint a fényes csillag
Mindig úgy csüng rajtam.

Jóságos két szemed
Könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag
Mindig mosolyogjon.
 

Fazekas Anna:
Hajnaltájban

Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedve szóval, lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.

 

Majtényi Erik
 
Kicsi csokrom, tarka csokrom,
úgy kötöm, hogy mosolyogjon.
Minden egy szál virágja
Kacagjon rá anyámra.
Minden kelyhe neki nyíljon,
csillag üljön minden szirmon,
harmatcseppek fénylő gyöngye,
valamennyi őt köszöntse. 
 
 
 

Zelk Zoltán: Reggel óta...

Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Olyan szépet gondoltam ki,
elmondani nem lehet!
Nem leltem rá szavakat,
még verset sem tanultam!
Minden amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban!

 

Anyák napjára (népköltés)

Úgy repültem, mint a madár,
pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked,
pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam,
szívem az én kertem,
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem.

 

Anyák napi köszöntő

Májusi vasárnap
Illatos reggele
drága jó anyukám
virágos ünnepe.

Azt kívánom mindig
Legyél boldog, vidám
Arcodról a mosoly
Tündököljön reám.

Ez a kis ajándék
beszéljen helyettem
melyet kis kezemmel
magam készítettem.

Odafutok hozzád
szorosan ölellek
Anya ugye tudod
mennyire szeretlek?

 

Álmomban az éjszaka

aranykertben jártam.

Aranykertben aranyfán

aranyrigót láttam.

Aranyrigó énekét

a szívembe zártam.

 

Ahány levél lengedez

szélringatta ágon,

ahány harmatcsepp ragyog

fűszálon, virágon

Édesanyám, fejedre

annyi áldás szálljon.

(Zelk Zoltán)

 

3.     Vorák József: Mit adjak az idén?

Jön az „anyák napja”, jaj mit is csináljak?

Mivel kedveskedjek az édesanyámnak?

 

Amíg kicsi voltam, mondtam egy kis verset,

Nagyobb lettem: velem megnőttek a versek.

Tavaly egy szál rózsát vettem Anyukámnak,

Kaptam érte tortát, s puszit, háromszázat.

Mit adjak az idén, most még nagyobb vagyok:

Vers és virág mellé el is mosogatok.

 

4.     Édesanyám, Neked adunk…(népköltés)

Édesanyám, Neked adunk

minden évben egy napot,

de Te nékünk életednek minden napját átadod.

Nincs az égen annyi csillag,

se fűszál a réten,

mint ahányszor kell, hogy mondjam

ki is vagy Te énnékem.

Megköszönöm, hogy velünk vagy,

s nem ér minket szenvedés,

arra nemcsak ez az egy nap,

 

de egy élet is kevés.

 

Édesanyám,

virágosat álmodtam,

napraforgó

virág voltam álmomban,

édesanyám,

te meg fényes nap voltál,

napkeltétől

napnyugtáig ragyogtál.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.